Zenét mindenkinek: ehhez ezt.
Olyan szerencsések vagyunk, hogy a 444-re pont most rakottki Ács Dani egy Városi Gorillák posztot, ami fantasztikusan összecseng az előzőekben Dorottya által tárgyaltakkal, és a Városi Gorillákkal készített„interjúnkkal”.
Nem beszélhetnénk igazi szubkulturális szempontból való
vizsgálatról, ha nem néznénk meg közelebbről, hogy az urbex mit is akar (vagy
mit nem akar) a médiától.
A szubkulturális gazdaságokkal kapcsolatos tanulmányaink
során nem egyszer, és nem kétszer találkoztunk egy paradoxonnal:
a szubkultúra
nem akarja, hogy negatív vélemények legyenek róla, küzd az őt megbélyegző
megnyilatkozások ellen, tagjainak anyagilag célja a sikeresség és ezáltal a
nagyobb közönség elérése
eközben pedig
irtóznak attól, hogy a „nem tagok”, a
kívülállók, a mainstream behatoljon a szubkultúra szférájába.
A gazdasági célok egyszerűen szembe mennek a szubkultúra
„morális” céljaival.
Ezt láthattuk már Rozsdaművek Márknál is:
R: És ha szervezett
túra keretében…?
M: De az nem urbexelés!
Hogy fedezel fel egy várost? Szervezett turistaútvonalon, vagy magad? Azért
szerintem van különbség!
Á: És akkor mi most
nem urbexeltünk, mert Te vezettél minket?
M: Az más, mi most itt
voltunk hárman.
R: Van számkorlát?
M: Legyen tíz fő…
R: Akkor azalatt
urbex, afelett meg már nem?
M: Ami nem spontán,
amit interneten hirdetnek, és jelentkezhetsz rá… Az már nem az. Az olyan,
mintha bemennél a Nemzeti Múzeumba, vagy a Parlamentbe, az nagyon turistás.
Ráadásul nem is tudom hányan jelentkeznek ilyesmire, ott mindenkire figyelni is
kell… Az már nem urbex.
És látjuk a Városi Gorillánál is:
Mit gondolsz az urbex
szubkultúra ábrázolásáról a médiában?
Nem tudom mennyire foglalkozik ezzel a média, van persze néhány cikk időnként. Szerintem minél nagyobb visszhangot kapna annál hamarabb vesztené el a dolog a különlegességét, varázsát, engem nem érdekel a média igazából. A lényeg talán az lenne, hogy azt mindenképpen hangsúlyozzák ki, hogy az urbex nem vandalizmus, nem lopás stb., talán ezt lehetne az urbex-presztízsben előtérbe helyezni és kiközösíteni azokat akik ártó szándékkal urbexelnének. (én a grafitizést is utálom)
Nem, most nem azt fogom írni, hogy de hát akkor miért írnak
blogot – a blog egyértelműen a szubkultúra tagjai számára készül, nem a
nagyközönségnek.
Szemben a cikkekkel. Ahogy arra az előző posztban is láttok
példákat (és ennek a végére is belinkelem az összes 444-es urbexes cikket, csak
a rend kedvéért) a magyar sajtó egy része igenis törődik az urbex-szel. Az
urbex pedig ezt nem csak, hogy nem utasítja el, de az arcát, hangját adja
hozzá, együttműködik velük.
Hogy ez azért van, mert a 444 nem negatív kritikát fogalmaz
meg? Vagy azért, mert Ács Daniék alapjáraton szuperjóarcok, és ezért nem lehet
nekik nemet mondani? Igazából teljesen mindegy. A történet vége mégiscsak az
lesz, hogy emberek látják és olvassák ezeket a cikkeket, kedvet kapnak a
dologhoz, jelentkeznek egy facebook eventre (mert mondjuk nem tudják, hol
kezdjenek neki), és pont azokká az emberekké válnak, akik az urbexes szféra
szerint elveszik a szubkultúra intimitását.
És, hogy kik a kapuőrök? Ez, egy alapvetően névtelenségen és egymás nem-ismerésén alapuló szubkultúránál igen nehéz kérdés. Kapuőr mindenki, és senki: urbexes vagy, ha bemész a Lipótmezőre, csak ne facebook eventtel menj.
És akkor a 444 és a Városi Gorillák:
[Félreértések elkerülése érdekében: nem, én most nem szólom
le sem Márkot, sem senki mást. A szubkultúrák ilyenek. Sőt, szerintem nem csak
azok. 12 éves korom óta Nirvana rajongó vagyok, és sírógörcsöt kapok, ahányszor
a H&M-ben vagy Bershkában Nirvana pólót látok – pedig, ha csak egy
tizenévest rávesz arra, hogy meg is hallgassa a zenét, már volt értelme; ennek
ellenére a számba hányok, ahányszor ilyesmivel találkozom. Azzal is tisztában
vagyok, hogy a látszat ellenére Kurt Cobain hívogatta az MTV-t, hogy játsszák
többször a Smells Like Teen Spiritet. Ezek a dolgok ilyenek – híresek és
gazdagok akarunk lenni, közben meg féltjük a saját területünket, és előadjuk,
hogy nekünk nem kell se pénz, se pozitív megítélés.]
